JAPÁN MŰVÉSZET

JAPÁN MŰVÉSZETÉNEK ÁLTALÁNOS VONÁSAI

ÉPÍTÉSZET
A Heian-korban épült Ikutszudzsima szentély híres díszkapuja Mijadzsima szigetén, Hiroshima mellett 15 kilométerre.

Japán szentélyépítészete több ezer évre tekint vissza. A két legősibb szentélytípus az Izumoban található szentély Taisha Zukkuri stílusa (Izumo Taisha), valamint a Kyotoban található Kamigamo szentély. Az előbbi Japán legmagasabb építménye volt az ókorban, a régi krónikák leírásai szerint. A másikról azt jegyezték föl 1500 évvel ezelőtt, hogy egykor a Kyotótól északra fekvő Isten-hegyen (Ko-yama) állt az ősi templom, fent a hegyen, egy kőoltár. Ezeket a régiségeket a shintó szentélyek őrizték meg.

Mintegy 1200 éve, az Aszuka-kultúrában honosodott meg a buddhizmus, ami nemcsak vallási jelentőségű volt, hanem magával hoza a kínai civilizációt is. Fellendült a templomépítészet, a kegyhelyek száma megnőtt. Ebből a korból származó építmény a Nara közelében épült Horjúdzsi-templom, ami (1949-ben leégett). A többször restaurált műemlékek máig őrzik az ősi kínai faépítészet jellegzetes vonásait. Az épületek aszimmetrikus elrendezése viszont tipikus japán vonás.

A Nara-korszak építészetében is megőrizte a Tang-hatást, mivel a város alaprajza sakktáblaszerű. A hagyományok őrzője a sintó vallás volt, egyszerű szerkezetű szentélyeivel, a tetőzetet mélyre süllyedső oszlopok tartották.

A Heian-korban (794-1185) Heiankjó (Kiotó) város is a Tang-hatás alapján épült fel, és megszületett a nemzeti művészet. A japán arisztokrácia igénye igyekezett ellensúlyozni a szerzetesek kizárólagos befolyását a kultúrában. A virágzó buddhizmus több ágra szakadt, közülük az ezoterizmus hozott új építészeti alapelveket. Már nem a szimmetria dominált, az épületek tökéletesen alkalmazkodtak a természethez. Ilyen például a Főnix-csarnok Udzsiban, az Amida csarnokok Kiotó mellett.
A Muromacsi-korban épült Himedzsi várkastély, a japán váréptészet gyöngyszeme.

A Muromacsi-kor (1333-1573)a nevét Kiotó egyik negyedéről kapta, ahol az első sógun, Asikaga rendezte be palotáját. A zen hatás itt arisztokratikus kifinomultsággal keveredtett, például Kiotóban az Aranypavilon (Kinkaku), és az Ezüstpavilon (Ginkaku). Kialakulnak a mohakertek, az építészet szoros kapcsolatban áll a kerttervezéssel, amely régóta igen kifinomult művészet Japánban.

VÁRÉPÍTÉSZET
Az Iwasimizu Hacsimangu shinto szentély homlokzata. A Japan fafaragó művészet pompás alkotásai láthatók a régi shinto szentélyekben.

A mi törökdúlásos időink kezdetén, Mátyás halála után, Japánban is hosszú ideig belső bizonytalanság és kiskirályságok (helyi katonai vezetők) véres harca gyöngítette az országot, mígnem a XVI. század második felében három fontos sógun (körülbelül a mi nádori méltóságunknak felel meg) Oda Nobunaga, Hideyosi, és Tokugava Iejaszu katonai szervező munkával helyre nem állította a központi kormányzást és meg nem szervezte az 1868-ig fönálló erős japán államot. E három katonai vezető korára esik a japán várépítészet fénykora. Legismertebb közülük talán a Himeji várkastély főépülete.

A rend megszilárdítását megelőző és követő időkben épült föl több várkastély: Osaka, Iwakuni, Inuyama, Okayama várkastélya. Ezt a várépítő időszakot könnyen köti össze a magyar történelmet ismerő olvasó a török háborúkkal. A magyar Bocskai szabadságharc előtti években, 1600-ban volt a nevezetes szekigaharai csata, ahol Tokugawa Ieyasu győzött és után még csaknem 300 éven át a Tokugava családból kerültek ki a sógunok. A Tokugawák a korábbi Kyotó helyett a keleti Edóba, a mai Tókióba helyezték át az állam székhelyét és itt erősítették meg az edói várkastélyt.
A japán várak lépcsőzetesen keskenyedő központi torony köré épített épületekből állnak és gazdag tetőzettel vannak díszítve.

KORTÁRS ÉPÍTÉSZET
Japán mai építészete nemzetközielg elismert, olyan rangos 20-21. századi képviselői fémjelzik, mint Kenzo Tange, Tadao Ando, Kisho Kurokawa, Riken Yamamoto, Toyo Ito, Kengo Kuma, Shigeru Ban vagy Kazuyo Sejima (SANAA).

SZOBRÁSZAT
A Nara-korszakban a buddhista művészet – főleg a fafaragás – egyre jellegzetesebb japán jegyeket mutatott.

A szobrászat kezdetben még idegen jegyeket hordott. Unokie és iskolája a Kamakura-korszakban Szung-hatásra realista és dinamikus szobrokat alkotott. A szamurájok nemcsak a politikában, hanem a művészetekben is vezető szerephez jutottak. A faszobrászat realisztikusabb lett.

A Heian-korban 794-1185 a buddhista szobrok eleganciája és titokzatossága már japán,vonatkozásokat mutat.

Az Edo-korban a szobrászatban a kisebb méreteket kedvelték, mint például a nekuce faragás, (a necukék díszes kis csatfélék, a dohány- vagy pénzeszacskónak a ruhához erősítésére szolgálnak).

FESTÉSZET
Hokuszai: Csónakok a hullámokon, japán ukijonyomat

A Heian-korban ábrázolták a sintó istenségeket egyenként. Sajátos fejelemeket összeillesztő technikát fejlesztettek ki, egy volt a "dzsószó". Ez idő tájt alakult ki a dekoratív és elbeszélő jelleget egybeötvöző festménytekercsek japán iskolája. A nemzeti érzés megjelent a festészetben, tipikus forma volt a japán táj, a japán élet, a szokások a jamatoe stílusban. Szép példája ennek Gendzsi-monogatariemakinomo (hosszú vízszites képtekercs) csodálatos betűivel, átlós irányú kompozíciójával, eleven színeivel. Fudzsivara no Takanobu a század végén különleges portréfestészetével tűnt ki.

A Heian kor végén keletkezett a híres századi rajztekercs, a Csódzsu Giga. Négy ilyen tekercs maradt fönn, de sajnos szöveg nélkül. Csak sejtjük, hogy a korabeli élet fonákságait jeleníti meg a rajzoló mester, ironikusan, emberies felejthetetlen állatfigurákba rejtve a korabeli karaktereket.
Részlet a nevezetes Csódzsu Giga rajztekercsből, amelyet a 12. század végén rajzoltak.

A Kamakura-korszakban a festészetet továbbra is a jamatoe uralta, a vízszintes tekercsek különböző legendákat, történelmi eseményeket, és hírességek életét ábrázolják, megelevenítő emakinomókkal.

A fellendülő tusfestés a Szung és Juan tekercsek stílusát idézi, de kifejlődött a japán természetábrázolás. Ekkor jelentek meg a kakemonók (függőleges tekercsfestmények). A 15. században az ajtókra, paravánokra óriási tájképeket festettek.

A Muromacsi-korban 1333-1568 a művészet virágzásnak indult. A természetes és dísztelen felületek hangsúlyozásával hatott az összes művészetre, ideértve a kertművészetet, az építészetet, és a teaszertartás szigorúan tiszta vonalvezetésű cserépedényeit. A tusfestés csúcspontját Szessú művészete jelentette. A képek mindössze néhány ecsetvonásból álltak, és Kínában is igen népszerűek voltak. Hamarosan a vezető szerep a Kanő-irányzaté lett a műhelyekben felelevenítették a jamatoe festészet hagyományait.

A Momojama-kor 1573-1616 a művészet virágkorát hozta. A hadvezérek erődített várait fényűzőbben díszítették. A kereskedői réteg kialakulása új ízlést hozott magával, a paravánokat a portugálokat ábrázoló egzotikus képek díszítették. Ekkor születtek meg az ujokije alapját jelentő zsánerképek. A kereskedő származású Tavaraja Sztócatu új díszítőstílust fejlesztett ki a jamatotéból, melynek csúcspontja Ogata Korin és később Marujama Ókjo művészete lett. A művészek nem ismerték el Kínát, ezért a stílusát sem utánozták.

Az Edo-korszak 1615-1868 ukijonyomatait (a múló világ képeit) olyan művészek készítették mint Hokuszai, Harnubu. Témájukat edónak, a mai Tokiónak társasági életéből vették. Koruk kurtizánjait és színészeit festették meg. Ezt a népszerű műfajt tömegesen gyártották fanyomatokon. a nyomatkészítés főként a 18. század és 19. században virágzott.

A szépírás, a kalligráfia külön művészetnek számít Japánban. Ezt a különleges írást buddhista szerzetesek évekig tanulták. Az írás nem csak a leírt szöveget, hanem az író egyéniségét is egyaránt kifejezi. Olyan tekercseket is készítettek, aminek szépségét nem maga a szöveg hangzása, hanem az írásjegyek harmóniája adta meg. Ma is vannak olyan főiskolák, ahol éveken keresztül a kalligráfiát tanulmányozzák a tanulók. A tusírás nyomai a mai japán írásban is fellelhetőek. Például a mondatot pont helyett azért zárja le karika, mert ecsettel csak így lehet egyértelműen pontot tenni.

HARCMŰVÉSZET
A japán küzdősportok is a japán világ kulturális értékei közé tartoznak. Ennek egyik hagyományőrző formája a lovasíjászat, a yabusame. Számos shinto szentély tart egy lovasíjászati napot, amikor szertartásosan, több lovas, hosszú íjjal ad le lövéseket a vágtató lóról a kijelölt céltáblára. Az egyik legismertebb ilyen ünnepély októberben a tokiói Ana-Hachimangu szentély lovasíjászata (Takadanobaba yabusame). A japán harcművészetek nagyban hozzájárulnak a hagyományos japán szellemiség, filozófia megőrzéséhez, és elterjesztéséhez nyugaton is. A legismertebb japán harcművészetek: karate, aikido, judo, kendo (japán kardvívás). A judo 1964 óta szerepel az olimpiai sportágak között is.
Részlet egy régi japán festményen megörökített lovasíjászatról.


JAPÁN MŰVÉSZETÉNEK TÁRGYALÁSA KORSZAKOK SZERINT

ŐSKŐKOR
A Japán történelem előtti kor művészete már alig ismert, a legrégibb pattintott kőeszköz a pleisztocén korból (Kr. e. 50 000 körül) való, Ivandzsukuból (Gunma tartomány). Az íjat és nyilat ez a kultúra még nem ismerte. Vitatott, hogy ezek az emberek a mai japánok ősei lettek volna.

DZSÓMON KOR
Dzsómon-kori váza
A csiszolt kőkorszak neve Japánban a kerámia zsinórszerű díszítéséről elnevezett dzsómon-kultúra. Ez már a kialakuló japán néphez köthető. Íj és nyíl használata már a kezdetektől jelen van, megjelent a földművelés. A kultúrát ennek megfelelő kerámiahasználat jellemzi. A világ legrégebi ismert kerámiája éppen Japánban került elő, keletkezési idejét mintegy Kr. e. 7000-re teszik. A kerámia nincs jól kiégetve, a vízzel szemben kevésbé ellenálló.

A Kr. e. 3. századból származnak az első dogúk (agyagedények). Ezekhez a 4-30 cm magas kerámiaszobrokhoz vallásos-mágikus elképzelések tapadhattak.

JAJOI-KOR
A dzsómon-korszakot az északi szigetekről elterjedt jajoi-kori művetség váltotta fel Kr. e. 300-200 körül. Csiszolt kőeszközöket és fémet egyaránt használtak. A házak formájára a kerámiákból lehet következtetni, de cölöpépítkezéek nyomai is előkerültek. Jellegzetes tárgyi emlékei a kornak a dótakuk: harang formájú kultikus bronzok. A korszakból a szobrászati alkotások hiányoznak. A kerámia új típusát (jajoi-kerámia) kontinetális hatások formálták, jól égetettek, és sokáig használatban maradtak.
Kofun-korszak [szerkesztés]
A Daisen Kofun, a legnagyobb méretű halomsír Japánban, Osaka Sakai városrészében. Kr. u. 5. század.

Ez a korszak már az első japán államok kialakulásának kora. Az egymással versengő fejedelmek egymáson sírépítmények építésében (is) versenyre keltek. Ezeket a sírhalmokat nevezik kofunnak, amiről a korszak a nevét kapta. Jellemző emlékek: Odzsin császár sírja (hossza 420 m, szélessége elöl 305, hátul 250 m); Nintoku császár sírja (hossza 480 m, szélessége elöl 305, hátul 245 m), mindkettő Oszaka tartományban; Nintoku császár sírja (háromszintes, háromszoros vizesárok veszi körül). A kofunépítés a 7. századig eltartott.

A kofunokból nagyszámú figurális kerámia került elő, ezek a tárgyakat, állatokat, később embereket ábrázoló szobrok a hanivák.

Megépültek a vallási építészet első alkotásai is, s noha eredeti formájukat nem ismerjük (csak rekonstrukcióból), típusuk elkülöníthető. Az Isze-szentély és az Izumó-szentély a Simmei stílus és a Taisa-stílus emlékei. Az Isze-szentélyre vonatkozó 7. századi irat alapján, mely arról rendelkezik, hogy a szentélyt minden évben le kell bontani és újjá kell építeni, arra lehet következtetni, hogy eredeti formáját máig őrzi.


JAPÁN ÓKOR
A 4. században érkezett Japánba a buddhizmus. Kialakult a jogi alapon működő állam (tennó-rendszer). Ezek meghatározták a művészet alapjait.

A buddhizmus hatására az építészetben megjelent a kőtalapzat. A sintó szentélyek továbbra is a hagyományos formában épültek, de egyre több buddhista templom épült, melyeket négyszögalaprajz, messze előreugró cseréptető, gazdag festés jellemez. Kialakult a templomegyüttesek elrendezése: nagycsarnok, kapuk, pagodák, szútrák háza, szerzetesek házai. Az első teljes templomegyüttes a Hókódzsi (Aszukadera lehetett), a leghíresebb azonban a Hórju-dzsi. Az első buddhista templomok stílusát irimoja-stílusnak hívják (a díszített tető miatt, az egyszerű, díszítetlen tetőt kirizuma-stílus néven ismerjük).

A szobrászatot fellendítették a szárazföldről bekerülő Buddha-szobrok. Két irányzat különíthető el: a tori stílus (Kuracukuri no Tori-ról elnevezve, ide tartoznak a legkorábbi Buddha-szobrok 606-ból és az aszukai Nagy Buddha, egyéb buddhák és bódhiszattvák szobrai) és a Hórjú-dzsi Keleti templomának Kudara Kannon szobra által képviselt törekvés.

A buddhizmus gyakorlásához szükséges eszközök készültek nagyfokú precizitással. Új motívum a szőlőinda és az akantuszlevél. Pl: Tamamushi-szekrény (Aranybogár-szekrény): ereklyetartó, a dobozt lakkozás és lakkfestés borítja - ez a lakkművészet kezdetét jelzi.

Állandósult a fazekaskorong használata, égetés már kemencében történt (pl.: tetőcserép-égetés - cserép csak a buddhista templom tetejét borítja). A textilművészetről egy 622-ből való zászló ad képet, amit a Csúgú-dzse kolostorban őriznek. Mindezen tárgyak kizárólag az udvar, a papok és a főnemesség számára készültek.

Festészeti emlékek nem maradtak fenn. Különleges lelet az 1972-ben felfedezett sír Aszukában, néhány falfestménytöredékkel.