A JAPÁN NYELV ALAPJAI


EREDETE     
A japán nyelvet (nihongo, nippongo, 日本語) 126 millió ember beszéli anyanyelvként, ezzel a kilencedik legnagyobb beszélőközösségű nyelv a világon. E közösség legnagyobb része Japánban él. Egyetlen más országban sem beszélik első vagy második nyelvként. Standardizált változata (hjódzsungo) a tokiói dialektuson alapszik.

A japán ragozó nyelv, eredete máig sem tisztázott:
-közelebbi rokonságot eddig az Okinaván beszélt rjúkjú nyelvvel igazoltak (a két nyelvet és dialektusaikat újabban a japán nyelvek családjának nevezik),
-a koreai nyelvvel sokan távolabbi rokonságot feltételeznek (nyelvszerkezeti hasonlóságok, csekély számú rokon szó),
- korábban gyakran az altaji nyelvcsaládba sorolták, de ez az elmélet nem egyértelműen bizonyítható és ezért nem általánosan elfogadott,
- néha az ajnu (Japán őslakosai) nyelvrokonság is felmerül, emellett azonban csak igen kevés érv szól.

FŐBB ADATOK     
Beszélik: Ausztrália, Brazília, Egyesült Államok, Fülöp-szigetek, Guam, Japán, Peru, Tajvan.
Terület: Ausztrália és Óceánia, Észak- és Dél-Amerika, Kelet- és Délkelet-Ázsia.
Beszélők száma: 126 millió fő
Nyelvcsalád: Japán nyelvek → japán nyelv
Írásrendszer: Hiragana, Kandzsi, Katakana
Hivatalos állapot:
Hivatalos: Japánban

ÍRÁS ÉS KIEJTÉS     
A japán nyelvben három írásrendszer van:
-a hiragana,
-a katakana szótagírások,
-a kandzsi kínai eredetű szóírás.

Használatos még a rómadzsi, ami a latin betűs írás neve. 1947-ben az USA megszállók nyomására az addigi 50 ezres jelrendszer helyett az alap jelkészlet számát 1850-re korlátozták, majd 1981-ben a listát 1945 tételre bővítették.

A kandzsival a szavak fogalmi részét, például a főneveket, az igetőt írjuk le, míg a hiraganával a toldalékokat és a határozószókat, az idegen szavakat általában katakanával írjuk.

A következő táblázat bemutatja a japán nyelv alapvető szótagjait. A táblázatot úgy kell használni, hogy a bal oldali mássalhangzó után kiejtjük a felül lévő magánhangzót.

Van néhány kivétel a hiragana, ill. a katakana olvasásában:
-Az sz-sor minden szótagja sz-szel kezdődik, kivéve し/シ, amely sinek ejtendő; hasonlóan a z-sor, melyben minden dz-vel, kivéve a じ/ジ, mely dzsinek ejtendő.
-A t-sor kiejtése: ta csi cu te to. A d-sor hasonlóan: da dzsi dzu de do.
-A ふ/フ mássalhangzója valójában egy f-szerű hang, amit nem a fogakkal, hanem az ajkakkal képzünk.

Kiejtési és egyéb tudnivalók:
-ん/ン – önálló szótagot képző n hang.
- A v-sor mássalhangzója az angol w-hez hasonlít; hasonlóan a ふ/フ f-szerű hangjához, ez sem v, hanem a fogak helyett az ajkakkal képzett hang. A を/ヲ hangot sokszor csak simán o-nak ejtik, ám ettől még nem ugyanaz a szerepe a két hangnak.
-Az あ/ア egy a magyar á-hoz hasonló hang, viszont annyira nem nyílt, és rövid.
-Az i, e és o hangok olyanok, mint a magyarban.
-Az う/ウ ajakkerekítés nélküli u hang, kiejtése ü-szerű.

Központozási jelek
A régi japán írásrendszerben nem található egyetlen központozási jel sem, az összefüggéseket a szövegkörnyezet és a szövegek elhelyezkedése adja. A szöveg struktúrájának megértéséhez a napjainkban használt jelek segítenek, megjegyzendő, hogy a japán írásban nincsenek szóközök, az írásjegyek egymás után következnek.

Főbb jelek:
-。 kicsi, karika alakú mondatvégi írásjel, használatában megfelel a magyar pontnak;
-、 vessző, használata a magyaréhoz hasonló, bár szabadabb helyesírási szabályok alapján. Jobb-alsó irányban kiszélesedő, könnycsepp alakú jel;
-・ a sorok szélességének/magasságának közepén (az írás irányától függően) levő pontot az idegen nyelvű szavak elválasztására használják, például: レオナルド・ダ・ヴィンチ reonarudo da vincsi (Leonardo da Vinci);
-「 」 『 』 idézőjelek, használata a magyaréhoz hasonló;
-más latin karaktereket, így a kérdőjelet (?) és felkiáltójelet (!) is a magyarhoz hasonló módon használják. Olykor – az angol nyelv hatása miatt – az általunk is használt pont és vessző jeleket használják.

NYELVTAN           
A japán nyelv tipológiailag agglutináló, alany-tárgy-ige (SOV) sorrendű mondatokkal. A mutató névmások megelőzik a jelzett szót.

A főneveknek nincs ragozásuk, az esetviszonyokat a főnévi csoportok után álló partikulák jelzik: wa- – topik jelölő, ga- – (nem topik) alany jelölője, o- – tárgyjelölő, ni- – mindenféle helyviszony jelölője, no- – mindenféle jelzői viszony jelölője (beleértve a vonatkozó mellékmondatot is), de instrumentális-partikula stb. Többes szám nincs, ha ez nem derül ki a mondatból, akkor megduplázzák a főnevet: Ott hegy-hegy van = ott hegyek vannak.

A személyes névmások gyakran kiesnek, ha referenciájuk a kontextusból kiderül. Az első személyben az udvariasság foka szerint többféle alak közül választ a beszélő, második személyben gyakran ugyancsak udvarias formula helyettesíti a névmást (például megszólított neve, tiszteleti -san/-sama / -szan/-szama szócskával toldva).

A számneveknek 1-10-ig 2 sorozata létezik, az eredeti japán (J) és a kínai (K) eredetű:

A japánban az igék nem vesznek fel személyragokat, viszont igeidő és mód tekintetében van igeragozás. Nincs főnévi igenév. Az igék formái a mondatban a különféle udvariassági fokot fejezik ki, pl: csináld meg- légyszíves csináld meg- tisztelettel kérlek, hogy csináld meg stb…)

Nincs magánhangzóharmónia.

A magyarral azonos a nevek használata (vezetéknév, keresztnév), a dátum és cím használata, a birtokos eset használata (először jön a birtokos, utána a birtok, például a ház ajtaja). A címeket is hasonló módon írják (nagyobb egységtől a kisebb felé haladva): város, városrész, háztömb stb.

A japán nyelv nagy irodalommal és hagyományokkal rendelkező elsőrangú kultúrnyelv.

NYELVJÁRÁSAI             
A japán nyelv elég homogén, köszönhetően a standardizációnak. Régebben voltak nagyobb eltérések. A nyelvjárások tanulmányozásának csekély a hagyománya. Három nagy nyelvjárásra osztható: keleti, nyugati, kjúsúi. Az első csoport a Tokió főváros (az i, u elnyelése); a nyugati csoport Kiotó és Oszaka ((Ószaka-ben : Oszaka dialektus) több udvarias forma, erősebb tónuskontraszt, u magánhangzó kissé az u és ü között való kiejtése, valamint a ni szótag nyi-nek ejtése); a kjúsúi (je szótag megléte, és az e palatizáció hatása a megelőző mássalhangzóra).

A hivatalos nyelv az iskolai oktatás révén a tokiói nyelvjárásra épülő standard nyelv. A Japán nyelv rengeteg szót kölcsönzött (és kölcsönöz még ma is), elsősorban a kínai (mandarin) és angol nyelvekből. Írásban ezeket katakanával szokták írni.